Vayer Gábor jövőre is folytatja

Vayer Gábor a napokban ünnepelte 35. születésnapját. A középpályás több évnyi légiós élet után 2010-ben hazatért, és a paksiakat választotta. A tavalyi év után csapatkapitányként idén is kivezetheti a tolnaiakat az európai mezőnybe. A rutinos játékossal beszélgettünk.

- Hogy érzed, fel tudod még venni a versenyt a fiatalokkal?

- Az edzéseken maradéktalanul meg tudom csinálni azt, amit elvárnak tőlem, vagy amit én elgondolok. Meccseken valóban előfordul, hogy egy-egy fizikai erőt igénylő szituációban sokkal jobban oda kell figyelnem, olyan dolgokra is, mint például a helyes légzés, de számottevően nem érzem, hogy jelentősebb lenne az eltérés. Inkább a másnapok jelentik a változást, mert a tükörből nem ugyanaz az arc tekint vissza rám, mint tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt. Ez az, ami jelzi, hogy sokkal több időt kell szentelnem a pihenésre és a sportszerű életvitelnek, mert az segít a regenerációban, és abban, hogy sérülésmentes tudjak edzésekre és mérkőzésre készülni, maximális teljesítményt tudjak nyújtani.

- Sok időt töltöttél külföldön. Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál?

- Egyrészt átragadt rám az a mentalitás, hogy igyekezzek napról napra jobb lenni. Ezt sokkal egyszerűbb neves játékosoktól ellesni, ami itthon nem mindig volt adott. Az is igaz, hogy hálát kell adnom a sorsnak, amiért az NB II után egyből egy olyan patinás klubba kerültem, mint a Győr, és ott is rengeteget tanulhattam. Az ETO nemcsak egy szimpla állomása volt az életemnek, hanem meghatározó korszaka. Visszatérve külföldre, a legszembetűnőbb változást a táplálkozás jelentette. Teljesen másképp étkeztem odakint, mint Magyarországon. Konkrétan Portugáliában, a tenger adta táplálékokból adódóan, rengeteg halat illetve salátát és gyümölcsöt fogyasztottam. Jóval kevesebb kenyeret – ami egyébként a gyengém - és olajban sütött ételt ettem, viszont annál több grillezett és főtt ételt. Természetesen a gasztronómia mellett rengeteg új edzésmódszerrel találkoztam. Sokan kételkedtek abban, amikor 2008-ban Lengyelországba igazoltam, hogy jó döntést hoztam, pedig én ott és akkor a szememmel láttam, tudtam, hogy nem elment mellettünk a lengyel futball, hanem elrobogott, csak ezt nehéz nekünk magyaroknak beismerni és elfogadni. Nem véletlen, hogy Lovrencsics Gergő is éppen odatart. Akkoriban Lódzban az átlag nézőszám 20 ezer volt. A lengyel bajnokság ugródeszka Magyarország és a nagy nyugati bajnokságok között. Itt is és máshol is azt tapasztaltam, hogy máshogy van felépítve a futball, és bárhol is voltam, nem turistaként éltem az életem, hanem kivettem a részem a munkából. Emberileg is sokat változtam, amit most a későbbiekben tudok hasznosítani.

- 2010-ben a Paksra szerződtél, a szülővárosod csapatába. Tervezted a visszatérést a külföldi évek után?

- Hatalmas motivációval tértem haza, és igaz, ami igaz, a hiúságomat is piszkálta, hogy sokkal kevesebb információ, hír jelent meg rólam, mint a többi, külföldön teljesítő magyar játékosról, nagyon akartam bizonyítani. Emellett hittem benne, hogy az elvégzett munka nem vész kárba, a tavalyi ezüstérem és Európa Liga-szereplés is ezt bizonyítja. Nem volt egyértelmű, hogyha hazatérek, akkor Pakson folytatom, de szerettem volna megköszönni azoknak az embereknek, akikkel annak idején együtt dolgoztam, hogy idáig eljutottam. Nem akartam elfelejteni, hogy mennyien voltak, akiknek gyerekkoromban még azt sem mondtam, hogy „köszönöm.” Nekik is akartam egy kis örömet okozni, illetve össze is találkoztak az igények, jó szerződést kaptam, így nem volt nehéz döntés, még ha akadt más ajánlatom is. A motivációm alapja az volt, hogy a paksi embereknek, ismerősöknek bizonyítsak.

- Az eltelt két évben csapatkapitány lettél, és párszor felmerült a neved a válogatottnál is. Nem bánt, hogy nem sikerült a nemzeti tizenegyben bemutatkoznod?

- Ez az egy hiányérzetem van csak a futballal kapcsolatban. Valamikor úgy gondoltam, hogy ha csak egyszer lehetek válogatott, akkor inkább ne legyek, de a mostani eszemmel azt mondom, ha csak egyszer magamra húzhattam volna a címeres mezt, akkor már büszkébb lennék magamra. Annak külön örülök, hogy a paksi sikerek eredményeként szóbeszéd lettem a válogatottnál, hiszen azon túl, hogy én is adtam a klubnak, rengeteget kaptam én is tőlük. A csapatkapitányi karszalagért sem álltam sorba, az, hogy megkaptam, szintén hatalmas megtiszteltetés.

- Idén a negyedik hely megszerzése a cél, ami Európai Ligát ér. Összejöhet? Milyen meccsre számítasz a Ferencváros ellen?

- Nem lesz könnyű mérkőzés. A siófoki fiaskó miatt biztosan bizonyítani akarnak. Szezonzáró mérkőzés lesz, így azok a játékosok, akik a héten több kritikát kaptak, feledtetni akarják a múlt heti teljesítményüket. Mi felkészülünk ellenük a „legrosszabbra”. A sorsunk nem a mi kezünkben van, azt gondolom, hogy a legjobb esélye annak van, aki a negyedik helyen áll. Akik előttünk vannak a tabellán, azoknak van vesztenivalójuk, nekünk meg kötelességünk van.

- A szünetben fogjátok figyelni a riválisok eredményeit?

- Szerintem igen. Az öltözőben van tévé, a szurkolók is biztosan naprakészek lesznek, és lehet, hogy bekiabálják majd az eredményeket, így nehéz lenne elkerülni, hogy ne tudjunk róluk semmit. Biztos hatással is lesz egy-egy periódusban a játékunkra, hogy arra is koncentrálunk, ami tőlünk távol történik. Ugyanakkor mi nyerni akarunk, és ez a legfontosabb.

- A folytatásról döntöttél már?

- Ebből az évből kiindulva úgy érzem, folytatnom kell. Azok a dolgok, amiket a jövőben elképzeltem, szerencsére megvárnak, és nem kell kapkodnom.

(Sz. L.)