Hirdetés

Vertonghen: „A Spurs csak egy lehetőség a sok közül”

Amszterdam – Az Ajax védője még nem döntött a „hogyantovábbról".

Hirdetés

Bár sokan már elkönyvelték, hogy a Tottenham Hotspur a holland bajnokcsapatból, vagyis az Ajax Amszterdamból erősítő meg a hátsó alakzatát, úgy tűnik, az érintettnek, vagyis Jan Vertonghennek a klubváltást illetően nincs még határozott elképzelése.

A klubja által 7 millió fontra taksált belga centerhalfot már egy ideje „kerülgeti” a Spurs – és londoni riválisa, az Arsenal is –, ám egyelőre ő még nem döntötte el, hogy melyik csapatban folytatja a pályáfutását.


„Van pár lehetőségem, a Tottenham az egyik opció, de még nem dőlt el semmi. Számomra az a legfontosabb, hogy rendszeresen pályára lépjek, és az sem árt, ha a csapat, amelyhez igazolok, anyagilag stabil lábakon áll” – mondta a védő.


A korábban a Barcelonával is összeboronált játékos ugyanakkor leszűkítette a lehetséges kérők körét azzal, hogy a Premier League-et jelölte meg mint a stílusához legközelebbi pontvadászatot, egyszersmind az edzői licenctanfolyamokon is megsüvegelendő módon analizálta a szigetországi klubfutball helyzetét.


„Angliában az Arsenal úttörő szerepet játszott abban, hogy rávilágítson arra: a jó futball nélkülözhetetlen a célok eléréséhez. Most már azt lehet látni, hogy a Newcastle United, a Manchester City és a Tottenham is erre az útra lépett, élmény nézni ezen együttesek játékát.”


Vertonghen akár a tréneri diplomát is megszerezheti, ha átteszi a székhelyét a ködös Albionba.


(sportinglife.com, H. M.)

Kapcsolódó cikkek

Barcelona - A katalánok ex-elnöke az AS-nak beszélt a tervéről.
Barcelona - A kapitány újabb négy hét kihagyásra számíthat.
Belo Horizonte – Készültek a tahitiak, nem bámulják meg Xavit.
Kaposvár - A védő a legutóbb a kiesett Csákvár futballistája volt.
Székesfehérvár - A spanyol védő két évet játszott Magyarországon.

További cikkek

Barcelona - A katalánok ex-elnöke az AS-nak beszélt a tervéről.
Moszkva - Már több mint 20 milliárd dollárnál tartanak.
Brüsszel - A magyar mellett még 11 játékosra nem számítanak.
Barcelona - Ha bűnös a futballista, az apja viheti el a balhét.
Recife - Zaccheroni bajban lesz hazája himnusza alatt.