Hirdetés

Vidám Fradi Gyereknap

Budapest - Közel ezren töltötték a gyereknapot a Ferencvárossal.

Hirdetés

Az előzetesen vártnál jóval többen, közel ezren látogattak ki vasárnap a II. Fradi Gyereknapra. A programok már reggel 10 órakor elkezdődtek, előbb célbalövésben, majd dekázásban mérték össze a gyerekek a tudásukat.
11 órakor nagy nyüzsgés alakult ki a fradi.hu sátránál, mivel az NB I-es labdarúgó csapat mellett kilátogattak a KEK-győztes és bajnoki ezüstérmes női kézilabda csapat tagjai is. A játékosokat azonnal ellepték a gyerekek és szüleik, rengeteg mez, kép, poszter és egyéb relikvia került aláírásra, de a vakuk is sűrűn villogtak, magyarán: javában zajlott az életre szóló emlékek dokumentálása.
A közel egy óráig tartó rögtönzött „közönségtalálkozót” követően a fiatalok a női kézicsapat tagjainak dobhattak büntetőket, majd következetett az énekverseny, ahol a legapróbbak a Fradi himnuszt adták elő.
A nap – ekkor már 12.30-at mutatott az óra – egy kerekasztal beszélgetéssel folytatódott, ahol a drukkerek Szarka Adrienn és Zácsik Szandra mellett Józsi Györgyöt, Sváb Dánielt és Busai Attilát faggathatták. A futballistákat kellemetlen kérdésekkel is bombázták a szurkolók.



A gyerektömeg kimeríthetetlen energiájára jellemző volt, hogy a hátralevő programokon (toborzó, birkózó bemutató, büntető rúgó verseny, kosárverseny) is teljes erőbedobással vettek részt. Népszerű volt a gyerkőcök számára egész nap lufikat hajtogató Bodza bohóc, az arcfestés, folyamatosan megteltek a stadiontúra csoportjai, a ferencvárosi sportolókat végig nagy szeretet övezte a szurkolók részéről, és az airsoft bemutató katonái is vonzották a tömegeket. Emellett még a NIKE-akadálypálya, a mini golf, vagy éppen ez a csodálatos játék, a labdarúgás is végig kiemelt szerepet kapott.


(fradi.hu,)

Kapcsolódó cikkek

Budapest – Angol csapatokkal is meg kell küzdeni érte. VIDEÓ
Bük – A DVTK és az FTC is izraeli ellenféllel mérkőzik.
Budapest - Maurice Trapp jűnius 20-án érkezik az FTC-hez.
Budapest – Sváb Dániel a Cottbusnál edz a héten.
Budapest – Az ajánlatot el kell fogadnia a játékosnak.

További cikkek

Budapest – A TMW szerint a Honvédba igazol Roberto Mancini fia.
Miskolc – Cseh védő és szerb középpályás is érkezett.
Jenbach – Tíznapos ausztriai edzőtáborba utazott a Videoton.
Budapest – A Marca bírószakértője rajong játékvezetőnkért.
Budapest – Angol csapatokkal is meg kell küzdeni érte. VIDEÓ