Hirdetés

Világrekordot döntött a Manchester United

Manchester – Új mezszponzora lesz a csapatnak a következő szezontól.

Hirdetés

 

Hétfőn a General Motors és Manchester United bejelentette, hogy a 2014-2015. évi szezontól kezdve hét éven át a Chevrolet lesz a Vörös Ördögök mezszponzora. A Chevrolet - jelenleg a klub hivatalos autószállító partnere. Az autógyár a klub 134 éves történelme során mindössze az ötödik olyan cég lesz, mely mezszponzori megállapodást köt a manchesteri csapattal.
 
A The Sun értesülései szerint a megállapodás értelmében évi 30 millió fontot fog kasszírozni a klub az új szerződés értelmében, ami 10 millióval több, mint a jelenlegi AON, illetve 16 millióval több a  korábbi AIG kontraktusnál. Azonban a Chevrolet nem csak az AON-t és az AIG-t, hanem a világ összes cégét túlszárnyalta, így ez a szerződési összeg világrekordnak számít a maga nemében.
 
Természetesen az eddigi csúcstartóról is vannak adatok. Az FC Barcelonát támogató Quatar Foundation-t taszította le trónjáról az amerikai vállalat. A katalán sztárcsapat évente 25 millió fonttal gazdagodik szponzora segítségével. A mai napon bejelentett hírről Richard Arnold, a Manchester United kereskedelmi igazgatója a következőket mondta.
 
"Fantasztikus és hosszú távú üzlet a klub számára. Még csak hat hete vagyunk partnerek a Chevrolet-vel, de ez idő alatt is már több remek ötlettel rukkoltak elő, amelyből mindkét fél, valamint a világon lévő 659 millió szurkolónk is profitálhat. Nagyon izgalmas ez azok számára, akik együtt dolgoznak a partnerekkel minden évben, főleg amikor előlép a legfontosabb szponzorrá. Ez az üzlet mindenki számára előnyös, aki valamilyen szinten a klubhoz köthető."
 
Természetesen az autógyár részéről sem maradhatott el a protokolláris jellegű vélemény-nyilvánítás.
„Rendkívül büszkék vagyunk, hogy a mi márkánk, a Chevrolet a Manchester Unitedhez csatlakozik valamint a klub szenvedélyes szurkolóihoz, akik a világ minden pontján fellelhetők. A Manchester United statisztikái lenyűgözőek, de ez a kapcsolat túlmutat a számokon. Ez a kapcsolat azzal a mély érzelemmel fűzi össze a márkákat, amely körülveszi a csapatot."
(Sz. L.)
 

Kapcsolódó cikkek

Győr - Több mint húszezres világrekordot állítottak fel.
Manchester – Szó szerint biztosított az erősítések anyagi háttere.
Manchester – A GM természetesen pénzzel támogatná a Unitedet.
Manchester - Aláíratta a meccslabdát, majd hazavitte.
Budapest - Több bajnokságban is nagy rangadók lesznek.

További cikkek

London – Jakabfi Zsanették a címvédő Lyon ellen játszanak.
München – Az 1860 München kiimádkozta a Bundesliga-licencet.
Madrid - A portugál aranylabdás 50 pazar találata.
Serie A - Massimo Gobbi találata az év gólja címre is esélyes.
Róma - A hagyományok mellett a jövőbeli sikereket is előrevetíti.