"Az elnök hazudott"
Buenos Aires, július 30., 14.38 A menedzser pedig elárulta Maradonát.
h i r d e t é s
Az argentin futballválogatott szövetségi kapitányi tisztéből távozni kényszerült Diego Maradona azt mondta, hogy a szövetség elnöke, Julio Grondona hazudott neki, a nemzeti csapat menedzsere, Carlos Bilardo pedig elárulta őt.
Az egykori futballidol szerdai sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy maradni akart a posztján, de Grondona és Bilardo miatt ez lehetetlenné vált, emiatt "mélységesen el van keseredve". Úgy fogalmazott, hogy különösen fájó neki Bilardo viselkedése, aki az őt segítő stáb tagjaként hagyta cserben.
"A háttérben az én megbuktatásomon munkálkodott" - mondta.
Korábban jó és eredményes kapcsolatokat ápoltak egymással a felek: Bilardo volt a szakvezetője annak az argentin válogatottnak, amely 1986-ban Maradona irányításával világbajnok lett.
Az "Isteni Diego" szövetségi kapitányi pozíciója a dél-afrikai vb-n rendült meg, miután csapata a sikeres csoportkört követően a negyeddöntőben 4-0-ra kikapott a németektől. Maradona átmeneti hezitálás után maradni akart tisztében, de Grondona ezt ahhoz a feltételhez kötötte, hogy váljon meg több szakmai segítőjétől, erre azonban a kapitány nem volt hajlandó.
"Az elnök Dél-Afrikában, az öltözőben tanúk előtt jelentette ki, hogy elégedett a tevékenységemmel, és azt akarja, hogy folytassam a munkát. Ám Argentínába visszatérve a dolgok megváltoztak" - nyilatkozta.
"Én nem hazudtam Maradonának, az egyetlen, amit kértem tőle, hogy bizonyos változtatásokat hajtson végre" - reagált az immár csak volt kapitány szavaira a szövetség elnöke.
A 49 éves Maradonát hivatalosan nem menesztették, hanem lejárt szerződését nem hosszabbították meg, a szövetség keddi hivatalos indoklása szerint "áthidalhatatlan nézetkülönbségek" miatt.
(mti)
Európa-bajnokság
A-csoport
szeptember 3., péntek
Kazahsztán-Törökország
18.00
Belgium-Németország
20.15
szeptember 7., kedd
Törökország-Belgium
-
Ausztria-Kazahsztán
-
Németország-Azerbajdzsán
-
Az állás: 1. Ausztria, Azerbajdzsán,
Belgium, Kazahsztán, Németország, Törökország 0-0
B-csoport
szeptember 3., péntek
Örményország-Íroroszág
17.00
Andorra-Oroszország
18.30
Szlovákia-Macedónia
20.30
szeptember 7., kedd
Oroszország-Szlovákia
-
Macedónia-Örményország
-
Írország-Andorra
-
Az állás: 1. Andorra, Írország,
Macedónia, Oroszország, Örményország, Szlovákia
C-csoport
augusztus 11., szerda
Észtország-Feröer
2-1
szeptember 3., péntek
Észtország-Olaszország
-
Feröer-Szerbia
-
Szlovénia - Észak-Íroroszág
-
szeptember 7., kedd
Szerbia-Szlovénia
-
Olaszország-Feröer
-
Az állás: 1.
Észtország 3... Észak-Írország, Olaszország, Szerbia, Szlovénia,
Feröer-szigetek 0.
D-csoport
szeptember 3., péntek
Románia-Albánia
20.00
Luxemburg-Bosznia
20.15
Franciaország-Fehéroroszország
21.00
szeptember 7., kedd
Fehéroroszország-Románia
-
Albánia-Luxemburg
-
Bosznia-Franciaország
-
Az állás: 1. Albánia, Bosznia,
Fehéroroszország, Franciaország, Luxemburg, Románia
E-csoport
szeptember 3., péntek
Moldova-Finnország
18.30
Svédország-Magyarország
20.00
San Marino-Hollandia
20.45
szeptember 7., kedd
Svédország-San Marino
-
Magyarország-Moldova
-
Hollandia-Finnország
-
Az állás: 1. Finnország, Hollandia,
MAGYARORSZÁG, Moldova, San Marino, Svédország
F-csoport
szeptember 2., csütörtök
Izrael-Málta
3-1
szeptember 3., péntek
Görögország-Grúzia
19.45
Lettország-Horvátország
20.00
szeptember 7., kedd
Grúzia-Izrael
-
Málta-Lettország
-
Horvátország-Görögország
-
Az állás: 1. Izrael
3,... Görögország, Grúzia, Horvátország,
Lettország, Málta 0.
G-csoport
szeptember 3., péntek
Montenegro-Wales
19.30
Anglia-Bulgária
20.00
szeptember 7., kedd
Bulgária-Montenegro
-
Svájc-Anglia
-
Az állás: 1. Anglia, Bulgária,
Montenegro, Svájc, Wales
H-csoport
szeptember 3., péntek
Izland-Norvégia
21.00
Portugália-Ciprus
21.45
szeptember 7., kedd
Dánia-Izland
-
Norvégia-Portugália
-
Az állás: 1. Ciprus, Dánia Izland,
Norvégia, Portugál
I-csoport
szeptember 3., péntek
Litvánia-Skócia
20.15
Liechtenstein-Spanyolország
20.45
szeptember 7., kedd
Csehország-Litvánia
-
Skócia-Liechtenstein
-
Az állás: 1. Csehország, Liechtenstein,
Litvánia, Skócia, Spanyolország
Magyarország, NB I
Magyarország, NB II,
Keleti csoport
3. forduló
augusztus 28., szombat
Kazincbarcika-MTK II
2-2
Cegléd-Nyíregyháza
0-4
Békéscsaba-Vecsés
0-0
Hajdúböszörmény-Vác
1-2
Orosháza-DVSC II
4-1
augusztus 29., vasárnap
Mezőkövesd-Makó
1-1
Újpest II-DVTK
1-4
REAC-Bőcs
2-0
Magyarország, NB II,
Nyugati csoport
3. forduló
augusztus 28., szombat
Ajka-BKV Előre
4-0
Baja-Gyirmót
0-2
Budaörs-Szigetszentmiklós
0-1
Pécs-FTC II
3-0
augusztus 29., vasárnap
Honvéd II-Kozármisleny
2-0
Barcs-Tatabánya
2-0
Győr II-Veszprém
0-2
Kaposvölgye-Videoton II
2-2
Magyarország, Magyar
Kupa
Magyar Kupa, döntő
május 26., szerda
DVSC -ZTE
3-2
Magyarország, Ligakupa
Csoportmeccsek
július 28., szerda
A-csoport
Kecskemét-Honvéd
4-2
Az állás: 1. Kecskemét 3, 2. Szolnok 3, 3. Honvéd
0
B-csoport
Vasas-MTK
4-1
Az állás: 1. Vasas 3, 2. MTK 3, 3. Paks 0
C-csoport
Lombard-FTC
0-0
Az állás: 1. Haladás 3, 2. Ferencváros 1, 3. Lombard
1
július 29., csütörtök
D-csoport
Újpest-Siófok
2-3
Az állás: 1. Siófok 3, 2. Kaposvár, Újpest 1-1
Futsal, NB I
NB I, 22. forduló
Üllő-Dunavarsány
12-6
B. Volán-Győr
5-10
Aramis-Gödöllő
2-0
Berettyóújfalu-Csömör
6-4
FTC-Szentes
17-1
Anglia, Premier League
Premier League, 3. forduló
augusztus 28., szombat
Blackburn-Arsenal
1-2
Blackpool-Fulham
2-2
Chelsea-Stoke
2-0
Tottenham-Wigan
0-1
Wolverhampton-Newcastle
1-1
MU- WHU
3-0
augusztus 29., vasárnap
Bolton -Birmingham
2-2
Liverpool-WBA
1-0
Sunderland-Man City
1-0
Aston Villa-Everton
1-0
Az élcsoport: 1. Chelsea 9, 2. Arsenal 7, 3.
Man Utd 7, 4. Aston Villa 6, 5. Bolton 5... 8. Newcastle 4...
13. Liverpool 4, 14. Fulham 3... 20. WHU 0.
Anglia, 2. osztály, 4. forduló
augusztus 28., szombat
Derby- QPR
2-2
Doncaster-Hull
3-1
Ipswich -Bristol
2-0
Portsmouth- Cardiff
0-2
Az élcsoport: 1. QPR 10, 2. Cardiff 10, 3. Ipswich
10... 18. Hull 4...
Olaszország, Serie
A
Serie A, 1. forduló
augusztus 28., szombat
Udinese-Genoa
0-1
Roma-Cesena
0-0
augusztus 29., vasárnap
Bari-Juventus
1-0
Milan-Lecce
4-0
Chievo-Catania
2-1
Fiorentina-Napoli
1-1
Palermo-Cagliari
0-0
Parma-Brescia
2-0
Sampdoria -Lazio
2-0
augusztus 30., hétfő
Bologna-Inter
0-0
Az élcsoport: 1. Milan 3, 2. Sampdoria, Parma 3-3,
4. Chievo 3, 5. Bari, Genoa 3-3
Spanyolország, Primera
División
Primera División, 1. forduló
augusztus 28., szombat
Hercules-Athletic Bilbao
0-1
Malaga-Valencia
1-3
Levante-Sevilla
1-4
augusztus 29., vasárnap
Deportivo La Coruna-Zaragoza
0-0
Espanyol-Getafe
3-1
Osasuna -Almeria
0-0
Real Sociedad-Villarreal
1-0
Racing Santander-Barcelona
0-3
Mallorca-Real Madrid
0-0
augusztus 30., hétfő
Atletico Madrid-Sporting Gijón
4-0
Az élcsoport: 1. A. Madrid 3, 2. Sevilla 3, 3. Barcelona
3... 11. Osasuna, Zaragoza 1-1
Németország, Bundesliga
Bundesliga, 2. forduló
augusztus 27., péntek
Kaiserslautern-Bayern München
2-0
augusztus 28., szombat
Schalke-Hannover
1-2
Werder-Köln
4-2
Wolfsburg-Mainz
3-4
Frankfurt-Hamburg
1-3
Nürnberg-Freiburg
1-2
St.Pauli-Hoffenheim
0-1
augusztus 29., vasárnap
Leverkusen-Mönchengladbach
3-6
Stuttgart- Dortmund
1-3
Az élcsoport: 1. Hoffenheim 6, 2. Lautern 6, 2.
Hoffenheim 3, 3. Mainz 6... 8. Dortmund 3
Franciaország, Ligue
1
Ligue 1, 4. forduló
augusztus 28., szombat
Arles-Avignon - Rennes
0-1
Lorient-Lyon
2-0
Nancy-Toulouse
0-2
St.Étienne-Lens
3-1
Valenciennes-Montpellier
0-1
Caen-Brest
0-2
augusztus 29., vasárnap
Lille-Nice
1-1
Monaco-Auxerre
2-0
Sochaux-PSG
3-1
Bordeaux-Marseille
1-1
Az élcsoport: 1. Toulouse 12, 2. Rennes 8, 3. Montpellier
8, 4. Sochaux 7, 5. St-Étienne 7
Hollandia, Eredivisie
Hollandia, 4. forduló
augusztus 28., szombat
NAC Breda-VVV Venlo
2-0
Roda -Heracles
4-2
NEC Nijmegen -Heerenveen
2-2
augusztus 29., vasárnap
Den Haag- PSV
2-2
Az élcsoport: 1. Ajax 10, 2. PSV 10, 3. Twente 8...
6. Nijmegen 7, 7. Roda 7... 13. NAC 4, 15. Venlo 3
Belgium, Jupiler League
Belgium, 5. forduló
augusztus 28., szombat
Anderlecht
- Zulte-Waregem
0-0
augusztus 29., vasárnap
Genk -Lierse
4-1
Az élcsoport: 1. Genk 16, 2. Malines 13, 3. Anderlecht
11
Ausztria, Bundesliga
Bundesliga, 6. forduló
augusztus 28., szombat
Mattersburg -Salzburg
1-0
augusztus 29., vasárnap
Austria -Wacker
0-3
Sturm -Wiener
Neustadt
4-2
Az élcsoport: 1. Ried 15, 2. Innsbruck 13, 3.
Sturm 10... 6. Austria 8... 10. Mattersbug 3.
Oroszország
Oroszország, 19. forduló
augusztus 28., szombat
Amkar -Rosztov
1-0
augusztus 29., vasárnap
Lokomotiv Moszkva-Zenit
0-3
Az élcsoport: 1. Zenit 43, 2. Kazany 37, 3. CSZKA
Moszkva 33... 14. Amkar 18.
Skócia
augusztus 29., vasárnap
Hearts -Dundee
United
1-1
Az élcsoport: 1. Rangers 9, 2. Celtic 6, 3. Aberdeen
6, 4. Hearts 5
Görögország
augusztus 28., szombat
Panioniosz- Volos
0-1
Iraklisz Szaloniki- Olympiakos
2-1
Az élcsoport:
Svájc
Svájc, 7. forduló
augusztus 29., vasárnap
Sion -Young
Boys
2-0
Az élcsoport: 1. Lucerne 14, 2. Basel 13, 3.
Sion 12
Bajnokok Ligája
szeptember 14., kedd
A-csoport
Twente-Inter
20.45
Werder-Tottenham
20.45
Az állás: Inter, Tottenham, Twente,
Werder
B-csoport
Lyon-Schalke
20.45
Benfica-Hapoel Tel-Aviv
20.45
Az állás: Benfica, Hapoel, Lyon,
Schalke
C-csoport
Man Utd-Rangers
20.45
Bursaspor-Valencia
20.45
Az állás: Bursaspor, Man Utd,
Rangers, Valencia
D-csoport
Barcelona-Panathinaikos
20.45
Kobenhavn-Rubin Kazany
20.45
Az állás: Barcelona, Kobenhavn,
Panathinaikos, Rubin
szeptember 15., szerda
E-csoport
Bayern-Roma
20.45
CFR Cluj-Basel
20.45
Az állás: Basel, Bayern, Cluj,
Roma
F-csoport
Marseille-Szpartak Moszkva
20.45
Zilina-Chelsea
20.45
Az állás: Chelsea, OM, Szpartak,
Zilina
G-csoport
Real Madrid-Ajax
20.45
Milan-Auxerre
20.45
Az állás: Ajax, Auxerre, Milan,
Real
H-csoport
Arsenal-Braga
20.45
Sahtar Donyeck-Partizan
20.45
Az állás: Arsenal, Braga, Partizan,
Sahtar
Európa Liga
szeptember 16., csütörtök
A-csoport
Salzburg-Man City
19.00
Juventus-Poznan
19.00
Az állás: Juventus, Man City,
Poznan, Salzburg
B-csoport
Aris Saloniki-A. Madrid
19.00
Leverkusen-Rosenborg
19.00
Az állás: Aris, Atletico, Leverkusen,
Rosenborg
C-csoport
Lille-Sporting
19.00
Levszki Szófia-Gent
19.00
Az állás: Gent, Levszki, Lille,
Sporting
D-csoport
D. Zagreb-Villarreal
19.00
C. Brugge-PAOK
19.00
Az állás: Brugge, Dinamo, PAOK,
Villarreal
E-csoport
AZ Alkmaar-Sheriff Tiraspol
19.00
D. Kijev-BATE Boriszov
19.00
Az állás: AZ, BATE, Kijev, Tiraspol
F-csoport
S. Praha-Palermo
19.00
Lausanne-CSZKA Moszkva
19.00
Az állás: CSZKA, Lausanne, Palermo,
Sparta
G-csoport
Anderlecht-Zenit
21.05
AEK -Hajduk
Split
21.05
Az állás: AEK, Anderlecht, Hajduk,
Zenit
H-csoport
Stuttgart-Young Boys
21.05
Getafe-OB
21.05
Az állás: Getafe, OB, Stuttgart,
Young Boys
I-csoport
Debrecen -Metalist
Harkov
21.05
PSV -Sampdoria
21.05
Az állás: DVSC, Harkov, PSV, Sampdoria
J-csoport
Karpaty Lviv-Dortmund
21.05
Sevilla-PSG
21.05
Az állás: Arsenal, Braga, Partizan,
Sahtar
K-csoport
Liverpool -Steaua
21.05
Napoli-Utrecht
21.05
Az állás: , Napoli, Liverpool,
Steaua, Utrecht
L-csoport
Besiktas-CSZKA Szófia
21.05
Porto-Rapid Wien
21.05
Az állás: Besiktas, CSZKA, Porto,
Rapid
Szuperkupa-döntő
Szuperkupa-döntő
augusztus 27., péntek
Internazionale-Atletico Madrid
0-2